nyughatatlan

Igen a második. Nem az első. Az első munkáját – szinte mindegy is mi az - az ember megtervezi, rákészül rákoncentrál, minden eshetőséget számba vesz, körüljárja, mert nem tudja mi lesz az igazán lényeges. Így volt  az elsővel  nekem is, minden simán ment, bár az első érzése többé nem jelenik meg az emberben. A másodikat már szinte rutinból csináljuk. Tudjuk az elsőből, hogy mire kell figyelni, mi a lényeges körülmény és mi a nem annyira lényeges. Ekkor már lazábbak vagyunk ( főképp, ha az első zökkenőmentes volt), már nem az egészre koncentrálunk, csak azokra a momentumokra, melyek az elsőben fontosak voltak.  Aztán a második előkészületében elfelejtjük számba venni a nem igazán lényeges mozzanatokat, ami az elsőben fel sem merült. Na és itt lép a színre  a BÜNTETŐ ( legyen az bárki, bármi is).

Pedig a második is pont úgy indult mint az első. Adott volt egy bűncselekmény sorozat, belőttük az elkövetőket, feltérképeztük a tagokat a találkozási helyeiket, majd kiválasztottuk a megfelelő embert. Engem. Nem volt nagy kunszt, egy szimpla, alacsony IQ-val megáldott, magukat okosnak gondoló betörő csapat nem túl zárt csoportja. A felderítéstől egy nyomozó már jó ideje be volt épülve, nekem csak valahogy be kellett jutnom rövid időre közéjük, hogy a rajtütés belülről is biztosítva legyen.  A fő megoldandó probléma  az volt, hogy milyen minőségbe  csatlakozom a bandához. A legkézenfekvőbb és a legkevesebb kockázattal járó az orgazda. Ezt választottuk.

Először is kerítettünk egy megfelelő kocsit. Na ez itt nem olyan egyszerű, mint az amerikai filmekben, hogy lemegyek a garázsba, oszt kiválasztok valami nagymotoros vagányjárgányt. Itt megigényeled, és ha éppen van valamilyen a garázsba, és nincs valami „hihetetlenülfontosabb „ ( mondjuk az egyik vezető csajának megfigyelése) akkor megkapod. Választás nincs, lehet, hogy tökre nem passzol a munkához, de azé van, no. Ha megkaptad, akkor pedig papírozhatod ész nélkül,  5 különböző helyre lekönyveled, hogy mikor hova, minek mettől meddig, miért, kivel, hogyan, meg az összes többi kérdőszó. Ezért úgy döntöttünk, hogy kérünk egy kocsit az egyik haveromtól. Egy 15 éves, mutatós, piros Calibra. Tipikus strici autó. Papírozni nem kell, de tankolhatjuk a saját pénzünkből.

Eljött az első nap. Péntek. Mondtam a barátnőmnek, hogy éjszakai meló lesz. Gréta  ettől kicsit kiakadt, meg hisztizett, hogy már megint egyedül kell aludnia és, hogy miért már megint én megyek, meg, hogy csak egyedül dolgozom a rendőrségen, más miért nem megy, a többi rendőrfeleség, meg barátnő biztos nem engedi el a párját, satöbbi. Egy kicsit odafigyeltem rá. Mondtam neki, hogy majd holnap elmegyünk valahová. (Hónap vége volt, az utolsó ezreseimet beletankoltam abba a benzinzabáló stricikocsiba, úgyhogy a másnap egy újabb harc lesz Grétával.)  Amikor besötétedett bementem a yardra, letettem a saját kocsimat, majd a srácokkal kivitettem magam a haverhoz, ott átültem a Calibrába és elindultam.

A terv az volt, hogy ledzsalok Szigetszentmiklósra beülök a pizzériába ahova a célszemélyek járnak, aztán, ha megjönnek megpróbálom eladni magam nekik, hogy mennyire tele vagyok pénzzel és csakis a biznisz érdekel. Aztán majd meglátjuk. Este tíz körül ott is voltam. Lezártam a kocsit, bementem a pizzériába. Nem voltak túl sokan, de a zene hangerejéből sejteni lehetett, hogy pár óra múlva beindul az élet. Leültem a pulthoz, kértem egy sört és vártam. És ott volt az a  pincércsaj. 20 év körüli fekete hajú, olyan kemény feszes mellekkel, hogy attól tartottam, hogy bármelyik pillanatban szétdurranhatnak. Megpróbáltam nem tudomást venni róla. Nem ment. Ne, ne, ne, ezt nem hiszem el, mondogattam magamban, miközben a ringó csípőjét lógó nyelvvel bámultam, le sem tudtam venni a szemem róla. Az meg csak forgolódott előttem. Marhamód szomjas lettem hirtelen, úgyhogy gyorsan lecsúszott a sör. Kértem még egyet.  Hiba volt. Kezdett a fejembe szállni a pia, ez a csaj meg csak rátett egy lapáttal. Végül elkezdtem a hülye dumát, ő meg szívószállal a fogai közt, széles mosollyal hallgatta, közben kőrözött a csípőjével. Így töltöttünk el egy kellemes fél órát, a sör csúszott, a lány meg itta a szavaimat. Lassan kezdtem elfelejteni miért is vagyok itt.  Aztán visszazökkentem a valóságba; hirtelen eltűnt a mosoly, majd a szívószál, leállt a csípő, a tekintete a bejáratra, az enyém az övére, aztán a bejáratra, a nagydarab fószeré a csajéra, aztán az enyémre, a csajéra, az enyémre, a csajéra az enyémre, az enyémre, az enyémre, újujuj. A nagydarab, aki belépett Ottó volt az egyik célszemély, a pincérnő meg nyilván a csaja. Ezt nem hiszem el! A pult végén megállt, a csajszi odament, puszi, sutyorogtak valamit gondolom rólam, mert Ottó többször is mélyen a szemembe nézett. A torkomba dobogott a szívem. Most mi lesz? Tuti, hogy idejön és belever egyet a fejembe! Kővé dermedve álltam, kezemben a sörrel. Eltelt pár hosszú másodperc és nem történt semmi., lassan kezdtem úrrá lenni magamon. Ottó már nem nézett rám, a lánnyal beszélt. A számhoz emeltem a poharat, hogy végre benedvesítsem a torkom, mert úgy éreztem mintha lenyeltem volna egy köbméter homokot. Közben elfordultam, hogy hátat fordítsak a gerle párnak, de erre az a nagydarab, dagadt majom, amelyik 5 percenként járt vécére a kisebb permetezőkannányi  elfogyasztott sörtől mellém ért és a fordulás közben nekem ütközött mivégből a korsóm tartalmát magamra öntöttem. De még az alsógatyám is sörben úszott. Erre a dagadt, ultra magas hangon bocsánatért esedezett, amitől Ottó figyelme ismét rám terelődött. Ez a majd 2 méteres 150 kilós faszi azzal a lehetetlen hangjával meg csak nyomta, a bocsánatokat. Itt lett végérvényesen elszúrva az egész. Ottó egy olyan gúnyos mosolyt eresztett rám, amiből mindent ki tudtam olvasni; „na te kisköcsög, mit akarsz te az én csajomtól? te szerencsecsomag!”. Megcsókolta a csajt, visszanézett rám, - a szeméből most ezt olvastam ki: „én vagyok az alfa te meg csak egy csicska” – majd kiment az ajtón. Én meg ott álltam a sör csöpögött az ingemről a földre, a dagadt meg simogatott, azt hitte vaslóvá válik a keze és felszárítja, meg kivasalja a sörfoltot. Így elkúrni, ezt nem hiszem el!  Leráztam a herehangú dagadtat, kifizettem a piát, és Ottó után siettem. Legalább a rendszámát le tudjam olvasni! Kiléptem a teraszra, de már csak a kocsija hátsó lámpáit láttam, amint befordul a sarkon. Elment, elkúrtam. Ezek után ugrott a bejutás. Ottónak beleégett a retinájába  az arcom. Egy férfi soha nem felejti, főleg nem bocsátja meg, ha egy másik rástartol a nőjére. Ugrott a bizalom, ráadásul a sörös sztorival nevetségessé váltam, egy ilyen piti hülyegyerekkel biztos nem fog szóba állni, ha komoly bizniszről van szó. Ottó elővigyázatos, megnézi kivel üzletel, nem kockáztatja, hogy újból sittre vágják.

Beültem a kocsiba és elindultam vissza a yardra, de még a vezetés is nehezemre esett, úgyhogy megálltam a városon kívül egy kihalt mellékúton. Kavarogtak a gondolatok, szégyelltem magam, nem tudtam hogy adjam elő a történteket a főnökömnek. Tudom, hogy Jani nem ordította volna le a fejem, nem aláz meg a többiek előtt, de mégis az fájt a legjobban, hogy csalódnia kell bennem. Részegen többször elmondta,  hogy én vagyok a legjobb embere, olyan vagyok mint amilyen ő volt nyomozó korában. Ilyen formán, ha bennem csalódik, akkor magában is. Ez elég szar érzés volt. Megcsörrent a telefonom. Jani volt, a főnököm. Nincs mese fel kell vennem, de mit mondjak. Rápillantottam az órára hajnali 2 volt. Már órák óta ültem és gondolkodtam, de még mindig nem tudtam, hogy mit is mondjak. Mondhatnám, hogy nem volt semmi különös, csak amit megbeszéltünk, hogy az első alkalommal csak megmutatom magam, vagy mondhatnám, hogy rendben volt minden alig várom a következő alkalmat, hogy végre a tettek mezejére léphessek. Végül úgy döntöttem bevallok mindent, végül is mi történhet legfeljebb én is kapok majd egy kereszteződést, meg egy sípot, mint Murtaugh meg Riggs. Megnyomtam a telefonom zöld gombját, a fülemhez emeltem, nagy levegőt vettem és elkezdtem darálni a történteket. Illetve daráltam volna, ha az első hang után belém nem folytja a szót:

• Hol vagy?
• ÖÖÖ, hm megyek vissza a yardra, csak félreálltam  csövelni.
• -Oké, siess vissza, megfogták Ottót egy lakásbetörésen!

Majdnem lenyeltem a  telefont.

• Mi van ? Hogy, hogyan, mit, miért, mikor…. Még csak nemrég váltunk el a pizzériában?
• Nem tudom, nyilván rögtön balhézni ment. De megbukott, úgyhogy  ne dadogj, hanem siess.

Megmenekültem!!!

Kiderült, hogy Ottó a pizzéria után egyenesen betörni ment, ráadásul a mi területünkre. Amíg bent voltak a házban a tulaj hazajött, ezért menekülniük kellet. A járőrök szerencsére a környéken voltak és egy kisebb autós üldözés után sikerült megállásra kényszeríteniük a kocsit. A sofőrt, Ottót elfogták, de a társai kiugráltak a kocsiból és leléceltek, viszont a kocsiban hagytak egy-két értékes karórát, ami a betörésből származott, úgyhogy ezzel megváltották Ottó jegyét az utazásra egy hűvösebb éghajlatra. Ottó a kihallgatáson hamar megtört, beismerte a betörést, de csak azt az egyet és a társait sem adta fel. Nem baj, meg van a módszerünk hogy kiderítsük és becserkésszük őket. De ez már egy másik történet.

Besegítettem a fiúknak a papírmunkába, ha szóba került az esti történet, elbagatellizáltam, nem érdeklődött senki komolyabban, mert lényegtelenné vált,  úgyhogy elsunnyogtam a fiaskót. Reggel 8-ra értem haza, hulla fáradt voltam, de örültem, hogy végül jól sült el minden és már az járt a fejemben, hogy hogyan fogjuk levadászni a banda többi tagját. Beléptem az ajtón, alig vártam, hogy ágyba kerüljek, Gréta már fenn volt,  friss kávé illata töltötte be a lakást, a szerelmem bögrével a kezében és azzal a sexi huncut mosolyával az arcán jött elém. Már várt. Engem várt haza.  - Végre itthon vagy - suttogta a fülembe, átkulcsolta a kezét a nyakam körül és az arcát az arcomhoz szorította.  Ez a mennyország! - Te szemét hazudós disznó, hogy lehetsz ilyen gerinctelen rohadék! – lökött el magától. - Bűzlesz a piától! –Megint átvertél és piálni, meg kurvázni voltál, nem pedig dolgozni hogy lehetsz ilyen szemét…  Leesett! A sör az ingemen! Meg sem kíséreltem megmagyarázni.

A történet és a karakterek mind a képzelet szüleménye, a bármilyen egyezés a valósággal, csak a véletlen műve.